Leggazdagabbjaink nagy része még ma sem tudja, hogy nemcsak a villával, a jachttal vagy a magánrepülőgéppel, hanem egy szépen megkomponált kerttel is lehet reprezentálni – mondja Török Péter. A többek között a Nemzeti Színház kertjét megálmodó táj- és környezetépítész szerint az igazi kert végtelenül egyszerű: letisztult, megszerethető és nyugalmat adó.

– Hová vinné el külföldi kollégáját Magyarországon, ha egy tipikusan magyar kertet kellene megmutatnia?
– Valószínűleg a Hortobágyra vagy Tihanyba. Az épített kertek közül talán az emlékek okán a Füvészkertbe, vagy a Józsefváros volt mágnás negyedének udvarait mutatnám meg.

– A magyar kertépítészet sosem vette fel a versenyt a nyugat-európai nagy nemzetek – például az angolok vagy a franciák – kertkultúrájával?
– A magyar kertek meghatározó teljesítményei voltak az egyetemes kertkultúrának. A felzárkózás igénye a háborús időkben is megvolt. Bár az idei évet a reneszánsznak szenteltük, mégsem hallani arról, hogy ennek apropóján épülnének kertek, melyek épp úgy a kultúra részei lennének, mint például a Corvinák. Mátyás király rajongott az itáliai kultúráért, kertjei pedig – melyeket a kertértés európai tradíciói szerint építtetett – vetekedtek a kortárs európai főúri kertekkel. A Várhegy nyugati lejtőjén fekvő kertjei pedig még a török kori metszeteken is jól kivehetők. Nem véletlenül járta az a mondás, hogy három szép városa van Európának: Velence a vízen, Firenze a völgyben és Buda a hegyen. A régi korok magyar kertjeit nem is annyira nagyságuk vagy a méretük tette jelentőssé, hanem a puszta létezésük. A budai várkertek egykoron összevethetőek voltak mondjuk a fiesolei Medici Villa kertjével. Ma azonban más a helyzet. A Medici, Barberini, Borghese, D’Este kerteket ma is látogatják, a közeli prágai vár palotakertje ma is turistacélpont. Ferenc József korában a budai várkert vagy Gödöllő kertje egy „gondnokság” alá tartozott Schönbrunnal, Schloss Hoffal. Ez utóbbiakat ma is érdemes újra megnézni.

– Mely időszakra tenné a magyar kertkultúra fénykorát?
– Lorántffy Zsuzsanna a gyermek Rákóczi Ferencet a sárospataki várkertben tanította meg arra, hogy a növényeket, ápolni, locsolni és szeretni kell. A szép kert – akárcsak a felelősségteljes hatalomgyakorlás – az arányokról és az emelkedettségről szól. A kertben benne van minden: a költészet, a filozófia, a képzőművészet és a botanika. A magyar kertkultúra csúcspontjait inkább építészekhez kötném. Ybl Miklós, Hauszmann Alajos vagy a Schickedanz Albert nem tervezett úgy épületet vagy villát, hogy annak ne lett volna megkomponált a környezete annak minden attribútumával: kutakkal, növényekkel, növényházakkal, orangerie-vel, szobrokkal. Ugyanígy említhetném a szobrász Stróbl Alajos nevét is, aki az Epreskertet azokkal az antik szobormásolatokkal „díszletezte be”, melyek eredetijei Firenzében vagy Rómában láthatók. Az építészek, szobrászok és a kerttervezők ugyanis – jó esetben – közös nyelvet beszéltek: terekben, térfalakban, allékban gondolkoztak. Akkor még szabályai volt az életnek és a mesterségnek.

– S mi a helyzet ma?
– Leggazdagabbjaink nagy része még ma sem tudja, hogy nemcsak a villával, a jachttal vagy a magánrepülőgéppel lehet reprezentálni, hanem a kertekkel is. Nincsenek becsvágyó mecénásai a kortárs magyar kertnek. A förtelmes igénytelenséget leküzdeni talán csak a következő nemzedékek lesznek képesek, ha megismertetik velük a kertértés európai tradícióit, ha megtanítják, hogy a civilizáció nem azonos a kultúrával. A tehetősek környezetalakítása mindig mintául szolgált, akarva akaratlanul etalonná vált. A felelősségünk éppen abban áll, hogy milyen tájat hagyunk magunk után.

– Mit örökölnek meg tőlünk az utódok?
– A megmaradt kertjeinknek ma már gazdájuk sincs. A Margitsziget is akkor volt utoljára üde és tiszta, amikor az itthon maradt arisztokrácia szolgált ott csőszként a II. világháború után. Ma a lélek sivatagi tájaival találkozunk a köztereken, vagy katalógusokból kiemelt sémákat látunk viszont a magánparkokban. A kert a kultúra része. A kultúra pedig belső iránytű. Kertek nem csupán divatból születtek, létrehozásuk kereteit mindenkor meghatározták a jövedelmi viszonyok, a tudományos felkészültség, a felzárkózás igénye. Jó lenne, ha nem a kampányok vagy a meghirdetett hangzatos évfordulók miatt épülnének kertek, és nem a befektetői gigaposztereken látnánk hamis illúziókat keltő képeket az épülő lakónegyedek ligeteiről, parkjairól és oázisairól.

Török Péter
1958-ban született.
Táj- és kertépítész, címzetes egyetemi docens.
Főbb munkái: a Nemzeti Színház parkja, a sárospataki várkert, a csákvári Esterházy kastély parkja, a budapesti Szent István Bazilika környezete, a Holocaust Múzeum kertje, a szegedi Kárász utca-Klauzál tér.

Forrás: http://www.ingatlanbroker.org

Török Péter honlapja: http://www.petertorok.com